udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Névmutató:
Kánya Edina
2003. október 20.
Okt. 19-én emlékeztek meg az 1672-ben Batizon hősi halált halt diákokról a helyi református egyházközség tagjai és a szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai, illetve tanárai, a hagyománynak megfelelően. A gyülekezet Deák Ferenc emléke előtt is lerótta kegyeletét a templomban. Egyben Szilágyi Domokos-megemlékezésre is sor került, a református parókia homlokzatán lévő emléktáblánál. A Református Gimnázium diákjainak műsorát egy helyi fiatal, Kánya Edina szavalata egészítette ki, majd itt is koszorút helyeztek el a fenti szervezetek és intézmények képviselői. A rendezvényt szeretetvendégség zárta. /(fodor): Tegnap Batizon fiatal hősökre és Szilágyi Domokosra emlékeztek. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 20./
lapozás: 1-1